EKE ESZTERGOM STREETBALL 2026

Játékosaink nagy része meg kezdte a felkészülést a 2026-27-es szezonra, mindenki gőz erővel dolgozik azon, hogy a következő bajnoki év jól induljon, így nem kérdés, pazar állapotban érkeztünk a versenyre.


Csapatunk korán reggel indult útnak, közel több mint egy órával a verseny előtt értünk a Bazilikához, közben meg kaptuk a részletes menetrendünket!


Érdekesség, hogy szakosztályunk történeteben elöszőr került szembe egymással tét mérkőzésen az U19 és a Felnőtt csapat😉🫶🏻
Sajnos már az első mérkőzések előtt súlyos problémába ütközött a Felnőtt csapat, Deczki-Tóth Ádám bemelegités közben az egyik, a pályán található kátyuban nagyon csúnyán megsérült a térdére.
A csapat szerencséréje bevethető állapotba készítette magát, de játékosunk nagyon távol állt attól, hogy a tőle megszokott módon pályára lépjen.

Ellenfelünk rutinos játékosokból állt, nem ilyedtek meg a betörésektől és a kontakt megoldásoktól sem, ezt kihasználva Ádám távolról mérte be a gyűrűt, könyörtelenül célzott és 5 értékesített távoli dobás elég volt ahhoz, hogy a meg szerzett előnnyel végig tudjunk robogni 21 pontig.

Egy nagyon szoros és sajnos a végletekig kiélezett csatában maradtunk alul.
Nem elég csak a rendes játék időben koncentráltan játszani, főleg ha a mérkőzés a végén a hosszabításban döl el minden.
Erre utólag hiába mutattunk rá, de ha a labda jobban járt volna, a festéket keményebben támadjuk, miénk lett volna a győzelem!

Nem bírtak a fiatalok a Monor NB2-vel szemben, nagy arányú verességet szenvedtünk!
A Felnőtt csapatunk számára már ismert monori gárda várta az U19-es csapatunkat.
Nem figyeltünk arra, hogy az ellenfél triplából és festékből is gyors pontokat tud szerezni, a zárkózás pedig szinte lehetetlen volt, főleg mivel a csapat játék még mindig nem állt össze.
Megyünk tovább, célunk győzelmeket szerezni és a lehető legjobb helyen zárni a tornát!

A legfontosabb mérkőzésünket a Monor ellen játszottuk, ez volt a 4. alkalom az évben, hogy ismét szembe néztünk ezzel a csapattal.
(Az egymás elleni találkozókat eddig 3/3 alkalommal meg nyertük, 19-16; 21-20 és
21-11 arányban)
Megszokott módon zárásokból és távoli kisérletekből dolgoztunk, Balla Milán és Rózsa Kornél munkája a festékben kiváló támadásokhoz vezette a csapatot.
Domin nagyobb volt a főszerep, szép megoldásokon keresztül általában könnyű ziccerig jutott, Ádám sérülése viszont nagyban befolyásolta az eredményt, hiába értékesített játékosunk ismét 4 távoli dobást!
A verességnél most sokkal fontosabb, hogy vezetőnk a maradék 2 találkozón is bevethető legyen, ha a dobogón akarunk végezni!

fiatal csapatunktól🔥
A nálunk 1-2 évvel fiatalabb esztergomi egyesület csapatát fogadtuk.
Hibák akadtak bőven, sokkal jobb védekezéssel és támadással léptek fel a srácok, így felörölték a hazai pályán játszó ellenfelünket.

A magaságbeli hátrányainkat nem tudtuk le dolgozni, veresség az Esztergomi Tinderwolwes ellen😑
Küzdelmes mérkőzést láttunk, ellenfelünk viszont sokkal jobban támadta a gyűrűt, de nem ez volt a fő tényező:
Rossz dobások, eladott labdák és a kommunikáció hiánya megint nem fért bele, pedig a mérkőzés elején vezetett a csapat,
(4-3-as állásnál) majd egy pont szegény 5 percet követően teljes káoszba fulladt a mérkőzés.
Nem kell hangsúlyozni, ha ezeket a kisebb hibákat javítani tudjuk, győzni fog a csapat.

A fiatal játékosokból álló "EKE Fapad" U19-es Regionális játekosokból állt, így egy szoros mérkőzésre lehetett számítani.
Ellenfelünkben 2 irányitó és egy gyengébb center lépett pályára, nálunk 4 játékos hiába próbálkozott, a labdakezelő ember folyton meg találta az útat a ziccerig, ami problémákhoz vezetett, majd a mérkőzést is megnyerte csapatának.
Most játszik egymás ellen az U19 és a Felnőtt csapat, lássuk mit hoz majd nekünk az a találkozó🔥

A "házon belüli rangadó"-ról sokáig beszélni fogunk, ha így játszott volna végig az U19, most nem lenne kérdés ki nyerte volna meg a tornát.
A Felnőtt csapat hátrányból próbált építkezni, 12-4-es állásnál Ádám 4, míg Kornél 2 triplája
majdnem szoros találkozót hozott, végül egy 2 pontos verességgel zártak az idősek, akik így a 3️⃣. helyért játszanak majd az EKE FAPAD ellen.

Bosszút álltak a fiatal csapatunkért az idősek, óriási távoli harcban és a végletekig kiélezett mérkőzésen vertük meg a hazai csapatnak számitó gárdát.
Kornél a palánk alatt lepatanóval és sok-sok befejezéssel ütembe hozta a csapatot, míg a többiek az előnyt ki használva, lassan és pontosan támadtak.
A védekezés néha meg csúszott, ennek is köszönhető a szoros végeredmény, de megyünk tovább és ebből építkezünk a többi versenyen!


"Az U19-es csapatnak gratulálok az ellenünk le játszott mérkőzéshez, pont ezt akartam tőlük látni, nem kis dolog amit elértek. A Felnőtt csapattal dobogón végeztünk, szerintem a térd sérülésem nagyban befolyásolta az egész tornát. Nem éreztem okos döntésnek egyáltalán a pályára lépést, de nekem ez a csapat a mindenem és bármit meg teszek a barátaim/csapattársaim érdekében!
Várom a veszprémi versenyt, minden szempontból kiváló tornára számítok, remélem a most induló játékosokkal egyaránt tudunk ismét szép helyen végezni.
Mindent meg teszek a gyors és probléma mentes felépülésem érdekében, találkozunk a következő helyszínen!
Hajrá Budapest Dynamo 3x3❤️
A verseny galériáját itt találjátok:





















