STR HUNGARY VESZPRÉM 2026

Harmadik hivatalos Streetball szezonunkban sem maradhat ki a Streetball Hungary sorozat egyik legjobb állomása, a STREETBALL HUNGARY VESZPRÉM!
Veszprémben szép emlékeket hagytunk magunk után az elmúlt 2 évben:
- 2024-ben első helyen végeztünk az U23-as bajnokságban, akkor már Deczki-Tóth Ádám és Fridel Dániel Fortunát is a csapat tagjai voltak.
- Egy évvel később a 25"-ös évben a dobogó második helyét szereztük meg, ugyancsak az U23-as bajnokságban.
- A 2026-os helyszínen egy, a korosztály számára is új bajnokságban, az OPEN kategóriában lépünk pályára, mivel már az OROSZLÁNYI HELYSZÍNEN kvalifikáltuk magunkat az U23-as kategóriában az ORSZÁGOS DÖNTŐBE!

Rövid várakozást követően ismét pályára lép FELNŐTT CSAPATUNK, a 2026-os Streetball Hungary Veszprém helyszínen🏆
Rózsa Kornél ismét helyett kapott a legjobb csapatunkba, míg a 2026-os évben jól megszokott Fridel-Deczki-Tóth-Horváth trió ismét egy csapatban mutatkozik.
Szerdán indult útnak Horváth Domokos és Deczki-Tóth Ádám Budapestről a veszprémi kollégiumba, míg Rózsa Kornél és Süller Péter már a városban várták a csapatot.





Ha esetleg a csoportunk 2. helyén végzünk, sajnos pihenő nélkül várjuk majd a nyolcandöntő mérkőzését, így nem kérdés, meg kell nyerni a csoportunkat, hogy pihenővel és maximális fókusszal várjuk az elődöntő össze csapást!
Délután értünk a város központba, hogy át vegyük a szállásunkat, majd egy rövid pihenőt követően edzéssel alapozunk a holnapi versenyre, a kollégium közelében található streetball pályán.


A szerdai nap végén Deczki-Tóth Ádám értékelte csapatunk munkáját✒️

Mi kezdjük meg a bajnokságot 9:00-tól, Felnőtt csapatunk készen áll a legjobb bajnokságban a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, az eddigi legfiatalabb keretünkkel!

Győzelemmel kezdett fiatal Felnőtt csapatunk, megvertük a FŰZFŐI AK megyei csapatát🔥
Első ellenfelünk a Veszprém Vármegye bajnokságban szereplő FŰZFŐI AK FELNŐTT csapata volt, fiatal és győzelemre éhes játékosokkal a keretben.
Hozzánk hasonló módon ismét gyengén kezdtük meg az első mérkőzésünket, túl sok hibával játszottunk, a lepatanó problémát nehezen tudtuk kezelni és ebből könnyű kosarakat kaptunk.
Végig szoros volt a találkozó, ellenfelünk nem hagyta magát és 14-14-es állásnál sikerült el húzni 3-4 ponttal, amit egészen a mérkőzés végéig tartani tudtunk és 21-17-re meg szereztük első győzelmünket.
A jó kezdés erőt adott nekünk, jó erőben várjuk következő ellenfelünket!

Hihetetlenül szoros, izgalmas és egyben tragikusan végződő mérkőzésen szereztük meg második sikerünket, de nézzük meg mi is történt pontosan:
Ellenfelünk játéka és az emberi magatartása sem a mérkőzéshez, sem a bajnoksághoz nem volt méltó, a folyamatos trashtalk és problémázás meg nehezítette a fiatalok nyugodt játékát és a bírói döntések meg hozatalás is.
A mérkőzésen végig 5 pontos előnyt hagytunk le dolgozni, így alakult ki egy ki-ki találkozó, amit végül a rossz védekezésünk ellenére győzelemmel zártunk, így egy utolsó mérkőzésre maradtunk a CSOPORT ELSŐ HELYÉNEK MEG SZERZÉSÉTŐL!

A mérkőzés magáért beszél, amihez nem szeretnénk túlzottan hosszú értékelést írni.
Ellenfelünk egy baráti társoságból állt, de láttunk már hasonló csapatot, aki okozott meglepetést, így nem bíztuk a véletlenre, a csapatmunka jól működött, sima győzelemmel zártuk az 1. HELYEN A "B" JELZÉSŰ CSOPORTOT, így a "C" csoport 2. helyezet csapatát fogadjuk az elődöntőben.

Ha lehet így fogalmazni, csodával határos módon kezdtük meg az elődöntő mérkőzését:
Tökéletes volt a védekezés, Rózsa Kornél és Fridel Dániel vezérként játszottak, a srácok olyan labdákat osztottak ki Ádámnak és Dominak, amiből a csapat 7-0-ás vezetést követően szinte 3 perc alatt el döntötte a találkozót.
Ellenfelünk igyekezett zárkózni, egy picit vissza is vettünk a gyors iramból, ez végül nekünk kedvezett.
Sportszerűtlen szabálytalanságokat követően ellenfelünk teljesen szét esett, igy egy 7 pontos sikert követően DÖNTŐBE JUTOTT FELNŐTT CSAPATUNK!

Nehéz egy ilyen mérkőzést követően bármilyen értékelést írni, főleg mivel az utolsó másodpercekben vesztettünk el a találkozót.
Hibáink ellenére nem lehet negatív dolgokat mondani, ezért kiemelnénk a pozitív oldalunkat:
- Fridel Dániel óriási blokkja és védekzése jó ütemet adott a csapatnak
- Rózsa Kornél 16 éves kora ellenére egy tapasztalt NB1/A-s múltal rendelkező játékoson olyan védekezést mutatott be, amire egyszerűen nincsenek szavak, elképesztő volt
- Horváth Domokos olyan paszokkal, bámulatos cselekkel és védőket meg szégyenítő módon irányította a támadást, amire egy profi csapatban is ritkán van példa
- Deczki-Tóth Ádám nem kis túlzással élete legjobb meccsét játszotta a veresség ellenére, 10/8 triplát szórt, fókuszba hozta társait
A csúcsra nem értünk fel, de azt ki lehet jelenteni, a szakosztály történetében talán ez volt az egyik legnehezebb és legizgalmasasabb bajnokság az elmúlt 3 évben.
Nincs okunk szomorkodni, a csapat folytatja az egyéni és csapatos munkát, hogy legközelebb már a győzelemről tudjunk nektek
beszámolni❤️

MAJDNEM A CSÚCSRA ÉRTÜNK🥹
2. HELYEN VÉGZETT FELNŐTT CSAPATUNK A 2026-OS STREETBALL HUNGARY VESZPRÉM OPEN KATEGÓRIÁJÁBAN🥈🔥
Köszönjük a támogatást és a szurkolást a helyszínre látogatóknak, illetve az újabb csodás verseny szervezését a Streetball Hungary csapatának🙂

Érdekesség, hogy 5 mérkőzés alatt átlagosan 18,4 pontot szereztünk (összesen 92-öt) és csapatunk vezetője számára a 9,2 pontos meccsenkénti átlag, illetve a 17 pontos mérkőzés a döntöben ugyancsak karrier rekordot jelent a szakosztály
történetében✅️🙏

Ezen a helyszínen sem maradt el a jól megszokott Dobó Játékok sora, ahol Deczki-Tóth Ádám kvalifikálta magát az ORSZÁGOS DÖNTŐBE A BÜNTETŐ DOBÓ VERSENYEN, ILLETVE EGY ÚJABB PÁRRAL A 2BALL DÖNTŐBE, ÍGY AZ ÖSSZES DOBÓ SZÁMBAN KÉPVISELI MAJD A KOROSZTÁLYT✅️


A verseny galériáját itt találjátok📸
























